Megcsalni, vagy nyitott kapcsolatban élni? A Csodálatos Világ válaszatásai!

Néhányan közülünk picit úgy érzik, hogy nyitott kapcsolatban élni olyan, mint amikor a káposzta és a kecske is megmarad. Elnézést az agyonhasznált metaforáért, de igaz: sokan nem látják, hogy elkötelezett kapcsolatban lenni valakivel, vagy házasságban élni miközben másokkal is viszonyt tartanak fent, morális módja az életnek.

Kétségtelen, néhány országban még mindig figyelemre méltó stigma tapad a nyitott kapcsolatokhoz, de valójában ez a válasz a boldog, élvezetes kapcsolat fenntartásához valakivel, akit szeretünk?

Új megközelítés

Bárki, aki évekig volt már kapcsolatban vagy házasságban, tudja, hogy a kezdetben meglévő vágy és szenvedély érzései fokozatosan elhalványulnak, és mély barátság alakul ki. Ez természetesen várható hiszen egyre többet látjátok egymás testét, ismeritek meg egymás szokásait, és egyre kevesebb felfedezni való marad.

A vágy a friss szerelemért és az izgalom az új test felfedezésért elég erős, hogy a legtöbb embert megcsalásra késztesse. Európában a statisztika egy igazi lenyügőző olvasmány.Finnországban például az emberek 36 százaléka vallja be, hogy viszonya van, míg az Egyesült Királyságban, egymillió ember állította, hogy érdekelte őket a megcsalás lehetősége mialatt hosszú távú kapcsolatban élt.

Dániában, bár ez tulajdonképpen érdekes, az emberek 46 százaléka vallja be, hogy házasságon kívüli viszonyokat tart fent. A megkérdezettek fele már megcsalta a partnerét legalább egyszer.

A felismerés, hogy a szeretőd megcsalt egy (vagy több) másik szeretővel teljesen pusztító lehet – de mi van, ha az árulás elemet kivesszük a helyzetből? Mi van, ha még mindig elkötelezve élsz partnereddel, és gondoskodsz róla, míg a szexuális kapcsolat élményét mással is megéled?

Nyitott kapcsolat lehet a megoldás.

Ismét, néhányan a nyitott kapcsolatot abszurdnak tartják,de lássuk a gyakorlati előnyeit.

Megcsalni, vagy nyitott kapcsolatban élni

Elmélyülhet e a Nyitott Kapcsolat?

Az első és legfontosabb, hogy az egyik fél a kapcsolatban rendszerint nagyobb szexuális igényű, mint a másik. Amikor ez a férfi vagy nő több fizikai intimitásra vágyik, de nem találja meg, akkor lesz frutsztráció – és végső soron megbántottság.

Az állandó elutasítás érzete szakadékot kovácsol a partnerek közé, eltávolodásba kényszerítve őket..míg végül az elválás lesz a legegyszerűbb megoldás.

Ugyanakkor a nyitott kapcsolat megmenthet egy ilyen kapcsolatot, ha több partner elégíti ki a szexuális igényeit valahol máshol, ez az elutasítás és harag valószínűleg eltűnik. Legalábbis az étvágy csökken a megcsalások által.

Elhárítva az akadályt az útból, a partnerek képesek lesznek kapcsolatuk érzelmi oldalára koncentrálni. Valóban ez a nyitott kapcsolatok és a megcsalás előnye: a szabadság, hogy élvezze a friss és izgalmas, szenvedélyes találkozást más emberekkel, akiket fizikailag vonzónak talál, miközben továbbra is megkapja a mély érzelmi kötődést partnerétől.

Egy tanulmány kimutatta, hogy a nyitott kapcsolatban élők boldogabbak és egészségesebb, mint azok, akik megragadnak a monogámiában.

Természetesen, a megcsalás is sok mindenkinél működik. Az izgalom, hogy házasságon kívüli viszonyt folytat a partnere háta mögött, valamint a lebukás elkerülésének izgalma segít abban, hogy a szexuális találkozás még izgalmasabb legyen.

A Victoria Milan társkereső hálózat biztosítja, hogy kényelmes, biztonságos módon diszkrét találkozásokban legyen része hasonszörű partnerekkel.

Talán mind partnered és Te magad is létrehozattok profilt, segítve egymást válogatni az új szeretők között. Ez újra lángra lobbanthatja a szenvedélyt köztetek – és némileg újrafűszerezné a kapcsolatot.